Miért nem jön soha semmi össze?
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.
Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.
- Radnóti Miklós: Bájoló
2014. november 26.
2014. november 22.
Gondolatok
Vágyódás egy letűnt kor után. Az ujjak koppanás a fekete-fehér billentyűkön. Egy felderengő kesernyés illat. És a zene, amely kitölt mindent, elrepít, beborít, cirógat, magába fogad. Elképzelni is nehéz tökéletesebbet, nemde?
Amikor a hajnal derengése átölel, a hideg szél végigkaristolja a bőrt, egy biztos kar pedig magához szorít, hogy szinte érzed, amint megóv az élet örvényétől. Csábító, igaz? És mégis, nem is lehet talán ennél elérhetetlenebb dolgot mondani, ennél távolibbat, ennél mámorítóbbat. Mert az, mámorító a nyugalom gondolata, a béke illúziója, a boldog dermedtség, hogy nem akarod, hogy ennek vége szakadjon, csak ennyi kell az életedben.
Ha pedig valahogyan eléred, megszerzed az elképzelhetetlent, a hihetetlent, te észre sem veszed, hagyod kicsusszanni az ujjaid közül, mert képtelen voltál felismerni a pillanatot. Az idő pedig tovaszállt, te állsz, egyedül, a varázs oda, ahogyan a boldogság is, és csak a keserédes emlékek maradnak. ♪♫
Amikor a hajnal derengése átölel, a hideg szél végigkaristolja a bőrt, egy biztos kar pedig magához szorít, hogy szinte érzed, amint megóv az élet örvényétől. Csábító, igaz? És mégis, nem is lehet talán ennél elérhetetlenebb dolgot mondani, ennél távolibbat, ennél mámorítóbbat. Mert az, mámorító a nyugalom gondolata, a béke illúziója, a boldog dermedtség, hogy nem akarod, hogy ennek vége szakadjon, csak ennyi kell az életedben.
Ha pedig valahogyan eléred, megszerzed az elképzelhetetlent, a hihetetlent, te észre sem veszed, hagyod kicsusszanni az ujjaid közül, mert képtelen voltál felismerni a pillanatot. Az idő pedig tovaszállt, te állsz, egyedül, a varázs oda, ahogyan a boldogság is, és csak a keserédes emlékek maradnak. ♪♫
2014. november 21.
Változások
Új város. Új lakás. Új egyetem. Új barátok. És leginkább, új barát. Igen, barát, mint pár, partner, szerető, ahogy tetszik. És nem, nem az, aki annyiszor összetört. Csoporttársam, tankörtársam - lelkitársam? Áh, azt még korai kijelenteni, de azért na, kezdetnek nem rossz. Október 26. a nagy dátum, ami így belegondolva már majdnem egy hónapja volt, ami megint csak durva. Szóval ja, ennyit a szingli évekről, párkapcsolatban tengetem napjaimat, és nem mondhatnám, hogy rossz.
Hümm. Már csak a szerelem hiányzik. És nem, ez nem paradoxon, egyszerűen nem érzem azt a megmagyarázhatatlan vonzódást, szinte már rajongásba menő szeretetet, mint korábban a másik iránt. Azt mondták, hogy ez majd kialakul idővel, de őszintén szólva már kezdek kételkedni benne. Az egyetlen probléma ezzel csak az, hogy fordítva nem teljesen ez a helyzet, úgy néz ki a választottam már érzelmileg is elkötelezte magát. Ami azért ijesztő egy kicsit.
Szóval a változatosság kedvéért most sincs nyugalom és béke, de azért nem rossz ez. Sőt, eddig ez a legjobb. Aztán majd kiderül. Karácsony után lejön haza, be lesz mutatva a femilinek, meg minden, amit csak el lehet képzelni. Kíváncsi vagyok.
Addig meg... ♪♫
Hümm. Már csak a szerelem hiányzik. És nem, ez nem paradoxon, egyszerűen nem érzem azt a megmagyarázhatatlan vonzódást, szinte már rajongásba menő szeretetet, mint korábban a másik iránt. Azt mondták, hogy ez majd kialakul idővel, de őszintén szólva már kezdek kételkedni benne. Az egyetlen probléma ezzel csak az, hogy fordítva nem teljesen ez a helyzet, úgy néz ki a választottam már érzelmileg is elkötelezte magát. Ami azért ijesztő egy kicsit.
Szóval a változatosság kedvéért most sincs nyugalom és béke, de azért nem rossz ez. Sőt, eddig ez a legjobb. Aztán majd kiderül. Karácsony után lejön haza, be lesz mutatva a femilinek, meg minden, amit csak el lehet képzelni. Kíváncsi vagyok.
Addig meg... ♪♫
2014. június 30.
Tanácstalanság
Érett vagyok. Lement Csenger is. Nem volt ott, helyette kaptam más fejfogós dolgot a képembe.
Tetszem barátnőm unokatestvérének. Valójában már tavaly óta, mióta először találkoztunk, csak annyira köztudott volt, hogy nekem más jön be, hogy nem lépett. Feltehetőleg most sem lépett volna, ha két túlbuzgó ott lévő nem beszélte volna rá. Így viszont felkért táncolni, majd pár szám utána félrevonultunk és... Nos, lekapott. Majd megint. És újra. Fogalmam sincs mi volt velem, hogy nem állítottam le egyből, valószínűleg az előtte tett ígéretem járt a fejemben: nem fogok lépni, de ha ő lép, akkor nem utasítom el. Nos... nem pont erre gondoltam, de már nem volt kibúvó. Utána beszélgettünk, időben sokat, tartalomban keveset. Bennem pedig egyre biztosabbá vált az elhatározás, hogy ezt be kell fejezzem, mielőtt még elkezdődik igazán. Nem magam miatt, hanem miatta.
Rá kellett jönnöm, hogy messze nem vagyok elég érett még egy kapcsolathoz, pláne nem egy olyanhoz, ahol a másik fél kimondottan nagy figyelmet igényelne. Egyszerűen ezt a felelősséget most nem akarom elvállalni. Persze a kérdés adott: és hogy utasítsam el anélkül, hogy megbántanám? Mert azt akarom a legkevésbé.
Tökéletesen tanácstalan vagyok. Ma már hazajöttem, ő pedig estefelé rám írt. Én persze meg se nyitottam az üzenetet, mert akkor látná, hogy olvastam, válaszolni rá viszont nem tudok mit. Megmondtam neki, hogy nem tudom, mit akarok, hogy gondolkoznom kell, ő pedig természetesen nem sürgetett semmit. De azt hogy mondjam meg neki, hogy döntöttem? Egyáltalán döntöttem?
A gondolatok és az érzések zsongnak a fejemben, én pedig bármire hajlandó lennék, hogy ne kelljen foglalkozzam velük, azonban nem halogathatom a válaszadást a végtelenségig.
Annyira nem hiányzott most ez nekem...
Tetszem barátnőm unokatestvérének. Valójában már tavaly óta, mióta először találkoztunk, csak annyira köztudott volt, hogy nekem más jön be, hogy nem lépett. Feltehetőleg most sem lépett volna, ha két túlbuzgó ott lévő nem beszélte volna rá. Így viszont felkért táncolni, majd pár szám utána félrevonultunk és... Nos, lekapott. Majd megint. És újra. Fogalmam sincs mi volt velem, hogy nem állítottam le egyből, valószínűleg az előtte tett ígéretem járt a fejemben: nem fogok lépni, de ha ő lép, akkor nem utasítom el. Nos... nem pont erre gondoltam, de már nem volt kibúvó. Utána beszélgettünk, időben sokat, tartalomban keveset. Bennem pedig egyre biztosabbá vált az elhatározás, hogy ezt be kell fejezzem, mielőtt még elkezdődik igazán. Nem magam miatt, hanem miatta.
Rá kellett jönnöm, hogy messze nem vagyok elég érett még egy kapcsolathoz, pláne nem egy olyanhoz, ahol a másik fél kimondottan nagy figyelmet igényelne. Egyszerűen ezt a felelősséget most nem akarom elvállalni. Persze a kérdés adott: és hogy utasítsam el anélkül, hogy megbántanám? Mert azt akarom a legkevésbé.
Tökéletesen tanácstalan vagyok. Ma már hazajöttem, ő pedig estefelé rám írt. Én persze meg se nyitottam az üzenetet, mert akkor látná, hogy olvastam, válaszolni rá viszont nem tudok mit. Megmondtam neki, hogy nem tudom, mit akarok, hogy gondolkoznom kell, ő pedig természetesen nem sürgetett semmit. De azt hogy mondjam meg neki, hogy döntöttem? Egyáltalán döntöttem?
A gondolatok és az érzések zsongnak a fejemben, én pedig bármire hajlandó lennék, hogy ne kelljen foglalkozzam velük, azonban nem halogathatom a válaszadást a végtelenségig.
Annyira nem hiányzott most ez nekem...
2014. június 18.
2014. június 9.
Élvezd!
Túl vagyok rajta, és ami a legmeglepőbb, nem is lett rossz. Természetesen most sem tanultam normálisan, csak azt nem értem, miért ringatom magam még mindig abban a hitben, hogy a következő alkalomra ez megváltozik. De mint már mondtam, ez nem történt meg, összesen háromszor ültem neki most is, ebből a harmadik a vizsga reggelén volt. Ehhez képest volt időm mindegyik témát legalább egyszer, ha nem többször elolvasni, és ahhoz képest, hogy előtte hozzá se tudtam volna szólni a legtöbbhöz, a végére egészen átláttam a dolgot. A vizsga pedig... Köszönöm Istenem, nagyon szépen köszönöm, meg mindenkinek, aki szurkolt nekem: potyatételt húztam! A vizsgáztatók nagyon aranyosak voltak, ha ez a pontozásnál is megmarad bennük, akkor szerintem csak 1-2 pontot fognak levonni, ami egészen mesés. Az persze más kérdés, hogy így sem lesz meg az ötös, de hát sebaj, ezen már késő bánkódni.
Egy hét múlva jön a maradék három szóbeli, addig még lesz egy konzultációm a franciatanárral, egy mozizásom szőkével, egy mazsi próbám, egy mazsi főpróbám, egy mazsi évzáróm meg egy szóbeli megnyitóm. Negyed nyolckor. Brr. De sebaj, a lényeg, hogy most pihi van. Megnéztem a Maleficentet, olvastam pár fejezetet a Sárkányok táncából, kezdem behozni magam szerepen, szóval minden csudajó. Még el kéne vergődjek bankettruhát nézni, de ha nem találnék semmit, akkor sincs gáz, anyának volt egy szuper mentőötlete - nem is értem, hogy nem jutott eszembe nekem. A lényeg az, hogy minden elsimult. A madarak csicseregnek - miért?? -, a napocska süt - mármint nem most, majd reggel -, én meg faszán vagyok. Magamhoz képest. De ennél jobb perpill nem is nagyon lehet, szóval inkább nem panaszkodom. Ha összejön az élet, akkor felvesznek az egyetemre, ha majd ott sem változik semmi, na majd akkor panaszkodom! Addig is...♪♫
Egy hét múlva jön a maradék három szóbeli, addig még lesz egy konzultációm a franciatanárral, egy mozizásom szőkével, egy mazsi próbám, egy mazsi főpróbám, egy mazsi évzáróm meg egy szóbeli megnyitóm. Negyed nyolckor. Brr. De sebaj, a lényeg, hogy most pihi van. Megnéztem a Maleficentet, olvastam pár fejezetet a Sárkányok táncából, kezdem behozni magam szerepen, szóval minden csudajó. Még el kéne vergődjek bankettruhát nézni, de ha nem találnék semmit, akkor sincs gáz, anyának volt egy szuper mentőötlete - nem is értem, hogy nem jutott eszembe nekem. A lényeg az, hogy minden elsimult. A madarak csicseregnek - miért?? -, a napocska süt - mármint nem most, majd reggel -, én meg faszán vagyok. Magamhoz képest. De ennél jobb perpill nem is nagyon lehet, szóval inkább nem panaszkodom. Ha összejön az élet, akkor felvesznek az egyetemre, ha majd ott sem változik semmi, na majd akkor panaszkodom! Addig is...♪♫
2014. június 5.
Nem jön el
Nem jön el. Nem jön el, a hülye kolifelvételi miatt. El sem akarom hinni. Amikor elolvastam, hirtelenjében azt sem tudtam, hogy örömömben vagy bánatomban sírjak. Már most tudom, hogy meg fogok veszni a hiányától, bár őszintén megvallva, ez nem olyan nagy újdonság. Azonban így egész biztosan nem fog megismétlődni a tavalyi incidens, és mivel ő nem lesz ott, így az is kevésbé lesz kínos, ha felemlegetik. És egészen biztos, hogy fel fogják emlegetni.
Annyira vártam már, hogy azt el sem tudom mondani. Valószínűleg pont annyira, amennyire rettegtem tőle. Erre fel mégse jön. Azt hiszem, nem nagyon tudom ezt most megemészteni. Ennyi várakozás, mindhiába. 16-án látni fogom, de utána? Fogunk még egyáltalán találkozni a nyáron? És utána? Még ha fel is vesznek az első helyre, mennyi az esélye, hogy látni fogom? A BME hatalmas, Pest pedig még nagyobb. Rettegek tőle, hogy el fogok veszni a rengeteg ember között, azonban attól még jobban félek, hogy ő fog elveszni a szemeim elől. Nem fogom kibírni, ha ezután nem láthatom, pedig muszáj lesz. De még a gondolatát is utálom ennek a lehetőségnek, akármekkora is a valószínűsége. Bah...
Elkezdtem tanulni. Nem megy. Tisztán a szerencsén fog múlni, hogy milyen tételt fogok kihúzni, és ez nagyon dühít. De azért még nem adom fel, ráérek utána belesüppedni a teljes letargiába.
Annyira vártam már, hogy azt el sem tudom mondani. Valószínűleg pont annyira, amennyire rettegtem tőle. Erre fel mégse jön. Azt hiszem, nem nagyon tudom ezt most megemészteni. Ennyi várakozás, mindhiába. 16-án látni fogom, de utána? Fogunk még egyáltalán találkozni a nyáron? És utána? Még ha fel is vesznek az első helyre, mennyi az esélye, hogy látni fogom? A BME hatalmas, Pest pedig még nagyobb. Rettegek tőle, hogy el fogok veszni a rengeteg ember között, azonban attól még jobban félek, hogy ő fog elveszni a szemeim elől. Nem fogom kibírni, ha ezután nem láthatom, pedig muszáj lesz. De még a gondolatát is utálom ennek a lehetőségnek, akármekkora is a valószínűsége. Bah...
Elkezdtem tanulni. Nem megy. Tisztán a szerencsén fog múlni, hogy milyen tételt fogok kihúzni, és ez nagyon dühít. De azért még nem adom fel, ráérek utána belesüppedni a teljes letargiába.
2014. június 3.
Délelőttök a kádba'
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás ♪♫
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás ♪♫
Sajnos ez nagyon így van. Pedig nem kéne.
No mindegy, nekem el kéne kezdeni tanulni. 4 nap múlva már érettségizem és eddig még bele se néztem a tételsorba, épp itt az ideje. Ha pedig vége lesz ennek a hajcihőnek és hivatalosan is érett leszek, nos... Akkor kezdődhet az a tortúra, amelyet csak úgy neveznek, hogy nyár. Mit nekem önbecsülés, könyörgöm? Méltóság? Áh...
2014. június 2.
El akarom felejteni
Vadvirágos angyalföldön, búval bélelt parlagon
dalol a csend - mondd el, kérlek,
soká' kell még tartanom?
Hosszú még az út ameddig lelkem végre csendesül,
hideg kézzel dobja jégre,
mi eddig gyűlt szennyesül?
Kell még idő, hogy mi eddig táplálván a lángokat
perzselte - mint találmánya
démonoknak - arcomat;
Hogy mi eddig éltetőm volt s alkotásra ihletem,
most magamtól tegyem nyársra,
legyen végre holt tetem?
Miért nehéz elengedni, mi nem volt enyém soha,
miért számít ennyit nekem,
hogy éltem lett mostoha?
El akarom felejteni, de már belém vésődött,
sok emléke mind az enyém,
akárhogy is végződött.
dalol a csend - mondd el, kérlek,
soká' kell még tartanom?
Hosszú még az út ameddig lelkem végre csendesül,
hideg kézzel dobja jégre,
mi eddig gyűlt szennyesül?
Kell még idő, hogy mi eddig táplálván a lángokat
perzselte - mint találmánya
démonoknak - arcomat;
Hogy mi eddig éltetőm volt s alkotásra ihletem,
most magamtól tegyem nyársra,
legyen végre holt tetem?
Miért nehéz elengedni, mi nem volt enyém soha,
miért számít ennyit nekem,
hogy éltem lett mostoha?
El akarom felejteni, de már belém vésődött,
sok emléke mind az enyém,
akárhogy is végződött.
Campus 2013 - 1. nap (csütörtök)
Ez a nap volt, amit mind közül a legjobban vártam, ugyanis ezen a napon volt a - mostmár hivatalosan is - kedvenc magyar bandám koncertje. Az már más kérdés, hogy csak este fél tíztől, így addig kénytelenek voltunk mással elfoglalni magunkat.
Kb ötre mentünk ki barátnőmmel, amikor is a grenma kezdett, bár nem nagyon ismertük-szerettük az együttest, ott maradtunk egy darabig, addig pont le is ment az az egy szem szám, amit ismerek. Úgy a koncert közepe fele aztán elhatároztuk, hogy ez minket annyira nem érdekel, és inkább eszünk valamit, mert a Paddyt valahogy ki is kell bírni. Szóval visszavonultunk a sátrakhoz, megettünk mindent amit be tudtunk vinni, majd újult elhatározással indultunk útnak, hogy szétnézünk rendesen a helyszínen, majd megkeressük az ismerősöket. Ezzel persze elment az idő, de ez a legkevesebb, végül 7- fél 8 fele gyűlt össze a kis csapat a Vitéz László előtt. Ott épp egy yo-yo-s srác tartott bemutatót, nagy örömünkre diaboloval is, ugyanis azt anno még mi is műveltük - bár igencsak amatőr szinten. Itt van egy kis lyuk a memóriámba, szóval a következő pont már olyan 9 fele van, amikor is elindultunk a Rézangyal felé, ahol még a Fish! játszott, de ugye az első sorhoz időben ott kell lenni. Az megint más kérdés, hogy így egy új fesztivál-kedvenc bandát ismertem meg, akiket azóta is hallgatok. Motiváló hatással volt rám rendesen, ahogy az együttes viszonyult a közönséghez, konkrétan a gitáros bejött egészen olyan a 10. sorig, ott játszott, majd jött a közös guggolás-ugrás is. Szóval jó volt, na.
A koncert után elkezdtek szivárogni az emberek, mi meg azzal a lendülettel indultunk előre, hogy még lehetőleg a koncert előtt fogjunk magunknak egy biztos helyet a kordonnál. Nem mondom, hogy egyszerű volt, ugyanis úgy kb az első 2 sor nem akart eltűnni a két koncert közötti szünetben is, de mondhatni már tapasztaltak vagyunk, ez volt a harmadik első soros Paddy koncertünk. Szóval végül meglett az a kordon, épp középen, az énekessel szembe. Pedig nem ott akartuk, de ez a legkevesebb. Aztán egy rövidke csúszással igaz, de kezdődött a koncert. Azt hiszem ez volt az első olyan, ahol minden számot felismertem, sőt, a 90%-ának a szövegét is fejből fújtam már. Már nem ért meglepetésként a hangover-bevágás és szinte szó szerint mondtam Paddy-vel a szokásos "van egy nagy ember a dobok mögött elbújva" szöveget, hogy aztán majdnem elbőgjem magam a Song of a Leprechaun alatt. Mondanom se kell, hogy hatalmas élmény volt, bár azt el kell ismerjem, hogy eddigi tapasztalataim alapján lehetett volna jobb is. Ez volt azt hiszem az első koncert ahol voltam és Paddy nem jött le a kordonig - ami azért szomorú. De ettől függetlenül persze a fiúk kitettek magukért, én újra beleszerettem Joeyba, habár most se sikerül pengetőt szereznem tőle, de lesz még koncert idén, kettő is!
A Paddy után - hogy úgy mondjam - be voltunk baszva az élménytől. Elvergődtünk a kempingig, mert a szomjhalállal küzdöttünk, aztán a kérésemre benéztünk Péterfy Boriékhoz is, mert az is érdekelt. Arra persze nem számítottam, hogy erősen kinőtték a Telekom Teraszt és meg se tudtuk jóformán közelíteni a színpadot, így bár kicsit szomorú szívvel, de otthagytuk őket.
Ezt követően leginkább csak bóklásztunk össze-vissza, nemsokára pedig barátnőmnek mennie is kellett haza, így én visszacsapódtam az osztálytársaimhoz, akikkel bent aludtunk a kempingben. De a lényeg meg volt, Paddy első sor pipa!
Kb ötre mentünk ki barátnőmmel, amikor is a grenma kezdett, bár nem nagyon ismertük-szerettük az együttest, ott maradtunk egy darabig, addig pont le is ment az az egy szem szám, amit ismerek. Úgy a koncert közepe fele aztán elhatároztuk, hogy ez minket annyira nem érdekel, és inkább eszünk valamit, mert a Paddyt valahogy ki is kell bírni. Szóval visszavonultunk a sátrakhoz, megettünk mindent amit be tudtunk vinni, majd újult elhatározással indultunk útnak, hogy szétnézünk rendesen a helyszínen, majd megkeressük az ismerősöket. Ezzel persze elment az idő, de ez a legkevesebb, végül 7- fél 8 fele gyűlt össze a kis csapat a Vitéz László előtt. Ott épp egy yo-yo-s srác tartott bemutatót, nagy örömünkre diaboloval is, ugyanis azt anno még mi is műveltük - bár igencsak amatőr szinten. Itt van egy kis lyuk a memóriámba, szóval a következő pont már olyan 9 fele van, amikor is elindultunk a Rézangyal felé, ahol még a Fish! játszott, de ugye az első sorhoz időben ott kell lenni. Az megint más kérdés, hogy így egy új fesztivál-kedvenc bandát ismertem meg, akiket azóta is hallgatok. Motiváló hatással volt rám rendesen, ahogy az együttes viszonyult a közönséghez, konkrétan a gitáros bejött egészen olyan a 10. sorig, ott játszott, majd jött a közös guggolás-ugrás is. Szóval jó volt, na.
A koncert után elkezdtek szivárogni az emberek, mi meg azzal a lendülettel indultunk előre, hogy még lehetőleg a koncert előtt fogjunk magunknak egy biztos helyet a kordonnál. Nem mondom, hogy egyszerű volt, ugyanis úgy kb az első 2 sor nem akart eltűnni a két koncert közötti szünetben is, de mondhatni már tapasztaltak vagyunk, ez volt a harmadik első soros Paddy koncertünk. Szóval végül meglett az a kordon, épp középen, az énekessel szembe. Pedig nem ott akartuk, de ez a legkevesebb. Aztán egy rövidke csúszással igaz, de kezdődött a koncert. Azt hiszem ez volt az első olyan, ahol minden számot felismertem, sőt, a 90%-ának a szövegét is fejből fújtam már. Már nem ért meglepetésként a hangover-bevágás és szinte szó szerint mondtam Paddy-vel a szokásos "van egy nagy ember a dobok mögött elbújva" szöveget, hogy aztán majdnem elbőgjem magam a Song of a Leprechaun alatt. Mondanom se kell, hogy hatalmas élmény volt, bár azt el kell ismerjem, hogy eddigi tapasztalataim alapján lehetett volna jobb is. Ez volt azt hiszem az első koncert ahol voltam és Paddy nem jött le a kordonig - ami azért szomorú. De ettől függetlenül persze a fiúk kitettek magukért, én újra beleszerettem Joeyba, habár most se sikerül pengetőt szereznem tőle, de lesz még koncert idén, kettő is!
A Paddy után - hogy úgy mondjam - be voltunk baszva az élménytől. Elvergődtünk a kempingig, mert a szomjhalállal küzdöttünk, aztán a kérésemre benéztünk Péterfy Boriékhoz is, mert az is érdekelt. Arra persze nem számítottam, hogy erősen kinőtték a Telekom Teraszt és meg se tudtuk jóformán közelíteni a színpadot, így bár kicsit szomorú szívvel, de otthagytuk őket.
Ezt követően leginkább csak bóklásztunk össze-vissza, nemsokára pedig barátnőmnek mennie is kellett haza, így én visszacsapódtam az osztálytársaimhoz, akikkel bent aludtunk a kempingben. De a lényeg meg volt, Paddy első sor pipa!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)