Nem jön el. Nem jön el, a hülye kolifelvételi miatt. El sem akarom hinni. Amikor elolvastam, hirtelenjében azt sem tudtam, hogy örömömben vagy bánatomban sírjak. Már most tudom, hogy meg fogok veszni a hiányától, bár őszintén megvallva, ez nem olyan nagy újdonság. Azonban így egész biztosan nem fog megismétlődni a tavalyi incidens, és mivel ő nem lesz ott, így az is kevésbé lesz kínos, ha felemlegetik. És egészen biztos, hogy fel fogják emlegetni.
Annyira vártam már, hogy azt el sem tudom mondani. Valószínűleg pont annyira, amennyire rettegtem tőle. Erre fel mégse jön. Azt hiszem, nem nagyon tudom ezt most megemészteni. Ennyi várakozás, mindhiába. 16-án látni fogom, de utána? Fogunk még egyáltalán találkozni a nyáron? És utána? Még ha fel is vesznek az első helyre, mennyi az esélye, hogy látni fogom? A BME hatalmas, Pest pedig még nagyobb. Rettegek tőle, hogy el fogok veszni a rengeteg ember között, azonban attól még jobban félek, hogy ő fog elveszni a szemeim elől. Nem fogom kibírni, ha ezután nem láthatom, pedig muszáj lesz. De még a gondolatát is utálom ennek a lehetőségnek, akármekkora is a valószínűsége. Bah...
Elkezdtem tanulni. Nem megy. Tisztán a szerencsén fog múlni, hogy milyen tételt fogok kihúzni, és ez nagyon dühít. De azért még nem adom fel, ráérek utána belesüppedni a teljes letargiába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése