Ez a nap volt, amit mind közül a legjobban vártam, ugyanis ezen a napon volt a - mostmár hivatalosan is - kedvenc magyar bandám koncertje. Az már más kérdés, hogy csak este fél tíztől, így addig kénytelenek voltunk mással elfoglalni magunkat.
Kb ötre mentünk ki barátnőmmel, amikor is a grenma kezdett, bár nem nagyon ismertük-szerettük az együttest, ott maradtunk egy darabig, addig pont le is ment az az egy szem szám, amit ismerek. Úgy a koncert közepe fele aztán elhatároztuk, hogy ez minket annyira nem érdekel, és inkább eszünk valamit, mert a Paddyt valahogy ki is kell bírni. Szóval visszavonultunk a sátrakhoz, megettünk mindent amit be tudtunk vinni, majd újult elhatározással indultunk útnak, hogy szétnézünk rendesen a helyszínen, majd megkeressük az ismerősöket. Ezzel persze elment az idő, de ez a legkevesebb, végül 7- fél 8 fele gyűlt össze a kis csapat a Vitéz László előtt. Ott épp egy yo-yo-s srác tartott bemutatót, nagy örömünkre diaboloval is, ugyanis azt anno még mi is műveltük - bár igencsak amatőr szinten. Itt van egy kis lyuk a memóriámba, szóval a következő pont már olyan 9 fele van, amikor is elindultunk a Rézangyal felé, ahol még a Fish! játszott, de ugye az első sorhoz időben ott kell lenni. Az megint más kérdés, hogy így egy új fesztivál-kedvenc bandát ismertem meg, akiket azóta is hallgatok. Motiváló hatással volt rám rendesen, ahogy az együttes viszonyult a közönséghez, konkrétan a gitáros bejött egészen olyan a 10. sorig, ott játszott, majd jött a közös guggolás-ugrás is. Szóval jó volt, na.
A koncert után elkezdtek szivárogni az emberek, mi meg azzal a lendülettel indultunk előre, hogy még lehetőleg a koncert előtt fogjunk magunknak egy biztos helyet a kordonnál. Nem mondom, hogy egyszerű volt, ugyanis úgy kb az első 2 sor nem akart eltűnni a két koncert közötti szünetben is, de mondhatni már tapasztaltak vagyunk, ez volt a harmadik első soros Paddy koncertünk. Szóval végül meglett az a kordon, épp középen, az énekessel szembe. Pedig nem ott akartuk, de ez a legkevesebb. Aztán egy rövidke csúszással igaz, de kezdődött a koncert. Azt hiszem ez volt az első olyan, ahol minden számot felismertem, sőt, a 90%-ának a szövegét is fejből fújtam már. Már nem ért meglepetésként a hangover-bevágás és szinte szó szerint mondtam Paddy-vel a szokásos "van egy nagy ember a dobok mögött elbújva" szöveget, hogy aztán majdnem elbőgjem magam a Song of a Leprechaun alatt. Mondanom se kell, hogy hatalmas élmény volt, bár azt el kell ismerjem, hogy eddigi tapasztalataim alapján lehetett volna jobb is. Ez volt azt hiszem az első koncert ahol voltam és Paddy nem jött le a kordonig - ami azért szomorú. De ettől függetlenül persze a fiúk kitettek magukért, én újra beleszerettem Joeyba, habár most se sikerül pengetőt szereznem tőle, de lesz még koncert idén, kettő is!
A Paddy után - hogy úgy mondjam - be voltunk baszva az élménytől. Elvergődtünk a kempingig, mert a szomjhalállal küzdöttünk, aztán a kérésemre benéztünk Péterfy Boriékhoz is, mert az is érdekelt. Arra persze nem számítottam, hogy erősen kinőtték a Telekom Teraszt és meg se tudtuk jóformán közelíteni a színpadot, így bár kicsit szomorú szívvel, de otthagytuk őket.
Ezt követően leginkább csak bóklásztunk össze-vissza, nemsokára pedig barátnőmnek mennie is kellett haza, így én visszacsapódtam az osztálytársaimhoz, akikkel bent aludtunk a kempingben. De a lényeg meg volt, Paddy első sor pipa!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése