Meg akarok halni.

Nem tudom mit tudnék írni ide, a cím, úgy érzem, mindent elmond. ♪♫

Drágáim

Végre végre végre megjöttek az én egyetlen drága édes picikéim Münchenből és és és áhh. *-* Nem tudok kinyögni egy értelmes mondatot. Eredetileg ma egy kevésbé örömteljes dologról akartam írni, de aztán megkaptam őket, és azóta képtelen vagyok a szomorúságra. Egyszerűen csak pörgök. Azt nem tudom, hogy ez a lelkesedés meddig fog tartani, de nem hiszem, hogy két hét alá adnám :DD Pedig még meg se néztem őket, hát még mi lesz akkor. *-*

Münyümünyü~

Ez félelmetes. Három másodperc volt, mégis közel négy órája folyamatosan pörgök miatta. Kezdem úgy érezni, hogy ez már úgy istenigazán függésnek számít. De most komolyan, épp csak rám pillantott egy furcsa tekintettel, mikor az orrom alatt elmotyogtam egy köszönést, hogy aztán a szám elé kapjam a kezem, amint mögé kerültem. Nem köszönt vissza, szerintem nem is esett le neki, hogy ki vagyok. De nem tud érdekelni. Rám nézett. Csakis rám. Egyetlen-egy pillanatig ugyan, de én jártam a fejében. Csak én. Ettől pedig vad öröm jár át, amelyet talán még nem is tapasztaltam eddig, csak egyszer, mikor egy másik illető intett nekem a buszról. De ez most... Több, mint amit el tudtam képzelni. Azon gondolkodom, hogy ha egy pillantásától ez történik, akkor mi lenne, ha mondjuk meg is szólítana? Nem merek belegondolni. Félek a választól.

Mert csak.

Szívemnek boldogsága, ha megcsókol az üveg szája

Hihetetlen, hogy egy ember ilyen szinten fel tud idegesíteni. Hogy legszívesebben ordítva, tombolva verném szét a tulajdon szobámat - jobb híján. De ugye azt mégse kéne, így viszont megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek egy jó üveg Jack Daniels és egy szál West Ice iránt. És ilyen, meg kell hagyni, nem gyakran van - mármint, hogy egy cigi kéne. A whiskey az más téma khm. De ez akkor is durva. Hogy van képe ilyet tenni ennyi év után?! Hogy csak egy embert? Egyetlen egyet? Ne mondja már, hogy a másik csoport annyival sokkal jobb nálunk. Akik még igazodni sem tudnak. Valószínű. Eszméletlenül feldühített ezzel a szemmel látható kivételezésével - megint. Alig várom már, hogy itt hagyjam ezt az egészet és a végén majd jól leosszam. Úristen, beteges örömet okoz már csak a gondolata is, hogy megmondhatom majd végre neki, hogy mit is gondolunk. És nem tehet majd semmit. Semmit az ég adta világon. Legyen már két év múlva...

S ha elhagyom én a földi világot,
ne hozzatok nekem virágot
A fejfámra majd az legyen írva,
egy jó pálinkát Jack Danielst locsolj a sírra

Kedvem támad, elkerül a bánat,
jól megnézem a pohár fenekét ♪♫

Vedd múzsámat, kit álma házadba visz

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
saz alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd – égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!
- Victor Hugo: Mert minden földi lélek (Szabó Lőrinc fordításában)

Teljes extázis.

Immár több, mint egy fél órája megállás nélkül vigyorgok. Nem tudok megülni, és váratlan pillanatokba még váratlanabb hangok szöknek ki az ajkaim közül. Végre. Végre. Végre. Lassan egy év után, de megint azt érzem, hogy velem vagytok. Közel. Úgy hiányoztatok már. El se tudjátok képzelni, hogy mennyire. Most pedig. Új kislemez a télen, új turné, új kinézet... és talán egy új kezdet is? Ki tudja. De nem is lényeges, tudjátok, hogy mindenben támogatlak, támogatunk! titeket. Köszönöm. Erre nincs jobb szó. Köszönöm, hogy egy kis fényt vittetek a sivár napjaimba. Hogy ennyire boldog legyek egy ilyen kis apróságtól... Elképzelhetetlen lehet mások számára, hogy ez mennyit is jelent. El se tudom mondani, hogy mennyit. Hát marad annyi, hogy köszönöm.

The Raven

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!
- Edgar Allan Poe: A Holló (Tóth Árpád fordításában)

Make me wanna die

Taste me, drink my soul
Show me all the things
That I shouldn't know
And there's a blue moon on the rise ♪♫

Újítás

Nos, mint látjátok (már ha van egyáltalán látogatója ennek a blognak ._.), kicsit újítottam a kinézeten. Maga a sablon maradt, azonban több új modullal is bővült a blog. Jobb oldalt egy rövidke könyvlistát találtok, amely főképpen nekem van, amolyan nyilvántartás féleként. :D Ami mellett pipa van, azt értelemszerűen kivégeztem, ami mellett nincs, azt jelenleg is olvasom. Megjegyezném, hogy időrendbe vannak a könyvek, és természetesen nincs köztük az összes, amit olvastam, mert akkor kicsit sokkal hosszabb lenne a lista, azt meg azért mégse kéne. Aztán. Alatta a legtöbbet olvasott bejegyzések találhatóak, amely talán nektek lehet könnyítés, hogy hamarabb megtaláljátok, amit esetlegesen kerestek (értem ezalatt a verselemzéseket és a dalszövegfordításokat). Ezen kívül bal oldalt találhattok egy listát azokról az oldalakról, ahol megtalálható vagyok, nyugodtan lehet jelölni, üzenetet küldeni, jól viselem a zaklatást. :D Valamint ide tartozik, hogy nem harapok, lehet írni kommenteket a bejegyzésekhez, teszem azt egy verselemzés- vagy fordításkérést, vagy bármi mást, ami csak eszetekbe jutott. ^-^
Aztán. Alapvetően a blog sokkal szekszibb is lett, tekintve hogy ide-oda raktam egy-egy pici képecskét az én kis drágáimról. Szóval megtalálható Kaoru (Dir en Grey) és Perttu (Apocalyptica) is, későbbiekben lehetséges bővülés, bár nem hinném, hogy a személyek változnának.
Éééés szerintem ennyit akartam így hirtelen, köszöntem a figyelmet. ^-^
Aname

Cuba lunatica

!Mi Cuba, Cuba lunatica
Así te quiero como eres, Cuba mía!
!Mi Cuba, Cuba lunatica
Así te quiero como eres, Cuba mía!

Cuba...
Cuba linda...
Cuba lunatica...
!Mi Cuba, Cuba lunatica...
Así te quiero como eres, Cuba mía! ♪♫