Münyümünyü~

Ez félelmetes. Három másodperc volt, mégis közel négy órája folyamatosan pörgök miatta. Kezdem úgy érezni, hogy ez már úgy istenigazán függésnek számít. De most komolyan, épp csak rám pillantott egy furcsa tekintettel, mikor az orrom alatt elmotyogtam egy köszönést, hogy aztán a szám elé kapjam a kezem, amint mögé kerültem. Nem köszönt vissza, szerintem nem is esett le neki, hogy ki vagyok. De nem tud érdekelni. Rám nézett. Csakis rám. Egyetlen-egy pillanatig ugyan, de én jártam a fejében. Csak én. Ettől pedig vad öröm jár át, amelyet talán még nem is tapasztaltam eddig, csak egyszer, mikor egy másik illető intett nekem a buszról. De ez most... Több, mint amit el tudtam képzelni. Azon gondolkodom, hogy ha egy pillantásától ez történik, akkor mi lenne, ha mondjuk meg is szólítana? Nem merek belegondolni. Félek a választól.

Campus 2012

Nos úgy alakult, hogy idén először részt tudtam venni a Debrecenben rendezett Campus fesztiválon. Mivel egész hetes bérletet vettem, így minden nap tiszteletet tettem, de így utólag visszatekintve valószínűleg jobban jártam volna, ha csak csütörtökön és szombaton veszek egy-egy napijegyet. No de kezdjük szépen sorban.

0. nap (szerda)

Nem is tudom, olyan este nyolcra érhettem ki a stadionhoz, ott találkoztam barátnőimmel meg az egyikük barátjával és négyesben indultunk meg a Dreher sátor felé, ahol egy számunkra ismeretlen banda fejezte be éppen a koncertjét. Beújítottunk a pultnál egy ice teat (mivel nem lehetett bevinni semmit) aztán beálltunk hátulra és vártuk, hogy elkezdődjön a the Grenma, ami miatt tulajdonképpen jöttünk. Lement az előző koncert, az emberek elszállingóztak a színpad elől, úgyhogy egy viszonylag jó helyet tudtunk kifogni úgy a negyedik sorban. Őszintén megvallva, én kb. két-három számot ismerek az együttestől, és ahogy az már csak lenni szokott, egyiket se játszották, amíg ott voltam. Ettől függetlenül a hangulat jó volt, az instrumentál egész tűrhető, és úgy a második szám után már Csongi hangja sem irritált annyira. Tekintettel léve arra, hogy busszal kellett hazamenjek, csak egy fél órát hallgattam meg a koncertből, aztán indultam is a buszmegálló felé. Persze ennyivel nincs vége, mivel kint már tombolt a vihar, zuhogott az eső, és az az 5 másodperc, amíg magamra varázsoltam a pulcsim, bőven elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzak. No nembaj, ez legyen a legnagyobb baj.

1. nap (csütörtök)

Kb. ötre, fél hatra érhettem ki és csatlakoztam a már Dreher sátorban lévő emberkékhez. A nonverse tartotta épp a koncertjét, az utolsó olyan három számot hallottam és azt kell mondjam, ez a banda tette rám az egyik legmélyebb benyomást, annak ellenére, hogy alig hallottam belőlük valamit. Az instrumentál egész jó volt, bár a basszer lehetett volna kicsit hangsúlyosabb is. Viszont abszolúte kárpótoltak az előadásukkal, ahogy végig tartották a kontaktot a közönséggel. A koncert végén barátnőm vett is tőlük egy pengetőt, mert miért ne. Ezek után átballagtunk a nagyszínpad elé, ahol már hangolt a PG csoport. Meglepően kevesek voltak, bár az is igaz, hogy ők nyitották a nagyszínpadot, de akkor is. Látszott, hogy az emberek nem mernek közelebb jönni, inkább a színpad körül álldogáltak, pedig bőven lett volna hely. Tőlük egy számot sem tudtam, csak halványan derengett, hogy igen, ezt már hallottam a színházban. Ennek ellenére nagyon tetszett, az instrumentálról lerítt, hogy egy tapasztalt együttesről van szó. Nagyon jó egyensúlyban voltak a hangszerek, és habár nem volt valami különleges vagy épp megkapó hangja az énekesnek, a szövegek ütöttek a hang helyett is. Szóval abszolút pozitív élmény volt. Ezek után volt egy kb. fél órás szabadidőnk, jobb híján lézengtünk a sátrak között, míg végül megint csak a Drehernél állapodtunk meg, ahol a Paddy and the Rats adott koncertet. Én már korábban hallottam tőlük jó pár számot, és tetszett is a dolog, viszont a többiek nem lelkesedtek a dologért, úgyhogy esélytelenné vált hogy bemenjünk a tömegbe tombolni kicsit. Persze utólag már nem csak én sajnáltam, hogy kihagytuk a pogósabb részét, de a zenét így is hallottam, szóval azt hiszem túlélem valahogy. Ezután jött az Alvin és a mókusok, ami pedig engem nem érdekelt túlzottan, úgyhogy mindenféle hezitálás nélkül kísérgettem barátnőmet, aki rosszul érezte magát. Miközben kint ültünk a kerósok ugratóján ízelítőt kaptunk Péterfy Boriékból is, aminek dettó nagyon örülök, mivel az utóbbi időben nagyon megszerettem a formációt. Külön öröm, hogy hallottam  a Vámpír című számot. Ezt követte egy újabb rövidke lézengés, majd beálltunk a nagyszínpad elé, ahol már a Quimby készülődött. Hát egyértelműen ez volt az este fénypontja, nagyon szeretem az együttest, és igaza volt barátnőmnek, élőben tényleg nagyot alakítanak. Eszméletlen volt a hangulat, és külön rátett egy lapáttal, hogy majd az összes számot ismertem, így plusz lelkesedéssel énekeltem a dalokat. Mikor véget ért a közel kétórás koncert második ráadása is még lézengtünk egy kicsit, majd édesanyám volt olyan kedves, hogy értem jött, így hamarosan már az ágyamban feküdve fájlalhattam a lábaimat és a torkomat. De persze megérte, bőven.

2. nap (péntek)

 Második nap hatra mentünk ki és a Roaddal indítottuk a napot. Őszintén megvallva, egy számot sem ismerek tőlük, de kárpótoltak azzal, hogy játszották az Afrikát, amit fejből fújt az egész közönség, még az olyanok is, mint én. Ettől eltekintve felkeltették a figyelmem, zeneileg nagyon ott vannak, és volt egy-két szám, amit szerintem megkeresek, mert mélyebb benyomást tettek rám (khm Részeg ének khm). Ezt a koncertet egy hosszú-hosszú üresjárat követte, szóval elnéztünk egy közeli kultúrhely felé, ahonnan egy-egy pohár sörrel tértünk vissza. Elbaromkodtunk a járda mellett üldögélve, majd egy jó óra múlva visszatértünk a stadionba. Elkaptam egy számot a Kiscsillagtól ahogy elhaladtunk a Telekom sátor mellett, majd meghallgattunk még kettőt a Magna Cum Laudétól is, akik épp a nagyszínpadon parádéztak. Ezek után a Dreher sátor felé vettük megint az irányt, ahol épp a Lord hangolt. A többiek leszavaztak, így ott maradtunk. Ők se ismertek egy számot se, de attól még elvoltak a számokra, én meg gondoltam egyet és elindultam a buszmegálló felé, így legalább biztos nem késtem le az utolsó buszt. Már amúgy is csak a Tankcsapda maradt volna, az pedig engem nem érdekelt különösebben, mivel már nem játsszák a régi számokat, mint pl. Agyarország és társai. Így ért korai véget a második nap, de nem zavart különösebben, mert lélekben én már réges rég a harmadik, utolsó napra készültem.

 3. nap (szombat)

És ezzel elérkezett az utolsó, egyben leginkább várt nap. Nyolc előtt egy kicsivel értem fel, szóval elkaptuk a Republicnak még a hangolását is. Lassan indult a koncert, legalábbis számomra, aki nem kimondott fan, de a végére előkerültek az igazi slágerszámok is, így már a közönséggel együtt énekeltem a Repül a bálnát vagy épp a Mézga család főcímdalát. Összességében jó kis előadást hoztak össze, megadta a nap alaphangulatát. Utána átvonultunk a már törzshelyünknek számító Dreherbe, ahol a Depresszió kezdte a koncertjét. Hátul álltunk és onnan hallgattuk őket, egyikünk sem ismerte kimondottan a bandát, viszont jó kis zenét játszottak, megvolt a feelingje. Ám nem sokáig maradtunk, én személy szerint már nem bírtam csak álldogálni, miközben csak az járt a fejemben, hogy nem lesz helyünk. Így hát fele csapatot otthagytuk és beálltunk a nagyszínpad elé, ahol a staffosok már nagyban rendezgették a színpadot a finn csellisták számára. Aztán elkezdődött. Apocalyptica. Alapból egyik kedvenc bandám közé tartozott, már abból is kiindulva, hogy kb. 4-5 éve ismerhetem őket. De a koncert után... Hát. Egyértelműen bekerült úgy az első 10-be, ha nem az első 5-be. Fantasztikusak voltak a srácok. Eszméletlen koncertet nyomtak le. Ahogy a három cselló felsírt, a dob pedig adta az egészhez az alapot. Profi előadás volt, erre nincs jobb szó. Ami pedig külön öröm volt, hogy végig tartották a kapcsolatot a közönséggel, a számok között beszéltek hozzánk, pár szót magyarul is elgagyogtak (Perttu eggyö-kettö-hááárom csello számolása felejthetetlen :3), a számok alatt is végig hergeltek minket, előadták magukat, csapkodták egymást a vonókkal, Paavo konkrétan megszexuálta a csellóját és egyszerűen nagyon aranyosak voltak. A számok pedig of course fantasztikusak voltak. Habár választhattak volna jobb énekest is a turnéra, de ettől eltekintve hibátlan volt az egész. Amit csak tudtam teli torokból énekeltem azzal a kevéske hangommal ami megmaradt a sok visítás meg üvöltés után. Nem volt sok helyünk, de azért egy lájtos headbang is belefért és azt hiszem a teljes extázisnál nincs jobb szó, amely leírta volna az állapotunkat. Azt pedig mondanom sem kell, hogy beleszerettem Perttuba :D
A koncert után lézengtünk egy cseppet, benéztünk a Dreherbe ahol épp a 30Y volt a soros, majd egy olyan 20 perces füvön üldögélés után lecsúsztam a nagy csúszdán is. Ezek után mikor beszálltam anya kocsijába... Hát le se lehetett lőni, annyira pörögtem.
Összességében: nem csupa pozitív élmény volt ez a négy nap, de a jó dolgok maximálisan felülírják az összes buktatót. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy rávettem magam a dologra, és valószínű, hogy jövőre is bepróbálkozom vele. Addig is... I don't care!

I'm Not Jesus!

Dirty little secret,
Dirty little lies.
Say your prayers and comb your hair,
Save your soul tonight. ♪♫