Campus 2013 - 0. nap (szerda)

Nos arra jutottam, hogy idén napokra bontva írok rövid kis összefoglalókat a fesztiválról, tavaly ugyanis nagyon hosszú volt leírni mint a négy nap élménybeszámolóját. Úgyhogy kezdjük is július 17-ével, amikor is 14:00 órakor megnyitotta kapuit az idei Campus Fesztivál. Jej!
Miután kínkeserves sorban állás után bejutottunk a fesztivál területére egy rövid üldögélést és egymást-bevárást követően elindultunk, hogy felfedezzük az új helyszínt, illetve hogy felhúzzuk a sátrakat. Mondanom se kell, az első öt percben világossá vált, hogy itt bizony még el fogunk tévedni párszor, pedig még a nagyobb része a területnek le volt zárva - lévén csak nulladik nap.
Az építkezést követően bejártuk rendesen a környéket, majd ettünk pár falatot és elindultunk keresni egy nemzeti dohányboltot. Persze rossz irányba, úgyhogy egy jó órás séta után visszajutottunk a kezdőponthoz, majd miután találkoztunk a többiekkel, immár megsokasodva indultunk meg a coop felé hogy bevásároljunk kicsit és alapozzunk a Békás-tavon. Elfogyott egy üveg vodka és két üveg bor, úgyhogy a hangulatleírásokat innentől kihagynám, eléggé egyértelmű a dolog. A tavon még több emberrel találkoztunk majd kilenc óra körül -egy rövid kitérés után a Üvegtigrisbe - visszaindultunk. Gyors le- és felpakolás, egy pizzarendelés és be is vetettük magunkat a tömegbe. Az egyetlen koncert ami ma érdekelt a Supernem volt, ám végül úgy jött ki a lépés, hogy kihagytam, ezzel feleslegessé téve a délutáni itthoni hangolódást. Utólag nagyon bánom és átkozom magam, hogy megint engedtem, hogy sodorjanak a többiek. Olyan éjfél lehetett, amikor visszamentünk és rá kellett jönnünk, hogy igencsak nagy a punnyadás, a koncerteknek már vége és csak Dj Tente maradt egyedül a Vitéz László Pódiumnál. Megpróbáltunk kicsit hm.. oldódni de miután rájöttünk, hogy nem megy, átmentünk a kísértetház elé, ahol spontán diszkó alakult. Persze addigra már páran teljesen kijózanodtunk, úgyhogy a részeg plafontartás se vonzott annyira.Végül olyan egy körül kezdett javulni a hangulat, ám nem sokkal utána a fiúk egy jelentős része egyszerűen hazaindult, mondván, hogy már nincs semmi. Hát erre mit lehet mondani, jó. Mi ahányan maradtunk még visszamentünk ugyan, de hamar elment a többiek kedve az egésztől és kettő körül kijelentették, hogy ők most lefekszenek. Ezzel se lehet sok mindent kezdeni, úgyhogy visszavánszorogtunk a kempingbe, előkotortuk a hálózsákokat, beállítottuk az ébresztőket négyre, majd ledőltünk. Az alvás persze nem volt olyan egyszerű a másik 100 kempingessel körülöttünk, de legalább el tudtunk nyúlni végre. Aztán negyed ötkor felkeltünk és ketten elindultunk a vilimegálló felé, hogy hazainduljunk. Persze a vili csak fél óra múlva jött, de ez a legkevesebb. Sikeresen feljutottunk a városba, ahonnan tovább is indultunk hazafelé - és meglepődve tapasztaltam, hogy bizony már hajnali ötkor is vannak a buszokon rendesen. Háromnegyed hatra hazaértem és miután magamba döntöttem egy liter vizet, végre lefeküdtem aludni a puha ágyacskámba. Most pedig itt ülök, gépelek, és gondolatban már a délutánban járok. Ma este Paddy!!

Leander koncert

Október 13-án volt a szalagtűző az iskolában, ahol is mi voltunk a szervező évfolyam. Elég szerencsétlenül jött ez ki, mivel erre a napra esett a Leander koncert is, amire én mindenképpen szerettem volna elmenni. Végül mégis sikerült meggyőzni osztálytársam, hogy akkor próbálkozzunk be vele, egyikünk sem ismer valami sok számot tőlük, de azért mégis. Így hát amint lement a szalagtűző, mi diszkréten megszöktünk a székpakolás elől és utunkat a Roncs felé vettük. Még egyikünk sem volt ott, ám már nagyon kíváncsiak voltunk rá az ismerősök elbeszélései alapján. Mit ne mondjak, nem csalódtunk. Nagyon kis hangulatos az egész hely - a maga módján persze - a félbevágott kocsival, káddal, a gitárokkal a falakon, a kólás kupakokkal az ajtókon. Hétkor kezdődött a koncert, ám egyrészt nem is a Leander kezdett, másrészt nem is értünk volna oda akkorra, mivel még javában ment a szalagtűző. Így hát kb. nyolcra, negyed kilencre értünk oda, így bekapcsolódva az Insane (?) koncertjébe. Nem volt rossz amúgy a dolog, kár hogy egyikünk sem ismerte őket, így a bent töltött kb negyed óra egy sör vételével, illetve a falra és mennyezetre erősített tojástartók bámulásával ment el. Ezt követően úgy döntöttünk, hogy még úgy is van egy fél óránk, így inkább kimegyünk addig, barátnőm elszív egy cigit (vagy kettőt), és majd csak a Leanderre megyünk vissza. Szerencsére karszalagos rendszerben ment az egész, úgyhogy nem volt probléma belőle, másodjára már a táskáinkat sem nézték át, jófej volt a biztiboy. Szóval kint ültünk egy fél órát a padoknál, beszélgettünk, oltottuk a népet, a szokásos dolog. Majd egészkor visszamentünk a koncertterembe, ahol végre az áhított banda hangolt. Én pedig abban a pillanatban beleszerettem a gitárosba (is). Ahogy az már csak lenni szokott. Szépen beálltunk középre, úgy harmadik sorba, szóval tök fasza helyünk volt, rálátással kb mindenre, mert előttünk is csak pár csaj állt, azok meg nem voltak olyan magasak. Pláne hogy én okos a 10 centis magassarkúmban voltam, mert nem vittem cserecipőt. Szép lassan kezdődött a koncert, kezdett beállni a tömeg is, ami jól láthatóan megháromszorozódott az előző koncert óta, ami nem is csoda. Nos, mit is tudnék elmondani a bandáról. Hát kurvajók voltak szerintem. Saját magunkon tapasztaltuk, hogy milyen brutális bulit csináltak, ment a headbang, a pogó rendesen, és persze a szokásos lökdösődés sem maradt el. Vicces volt métereket repülni ide-oda, még véletlenül sem önszántunkból. Ja meg persze fájdalmas is, de ezt mondanom sem kell. Ha jól emlékszem a 8. főbűnnel indítottak, majd rövidesen jött az Only girl, a Szomorú Vasárnap (amit persze teli torokból énekeltünk végig), a Csak te és a Viharom tavaszom. Legalábbis ennyi volt, amit felismertem. Sajnos lecsúsztunk a Két világ közt-ről, pedig azt vártuk a legjobban, de valószínűleg azzal zárták a koncertet, mi pedig azt már nem várhattuk meg, tekintettel arra, hogy busszal kellett hazamenjünk.
Összességében, én egyáltalán nem bántam meg a dolgot (nincs így ezzel a lábam, ami azóta is sajog), és szeretnék legközelebb is elmenni, ha lesz. Persze már úgy, hogy több számot ismerek tőlük, mert nagyon jó banda. Igaz érződik még rajtuk, hogy nincsenek együtt olyan régóta, és van is mit javítani a hangzáson, de összességében határozottan jók, főleg a mai magyar színvonalhoz képest. Leander maga pedig lenyűgöző, ahogy egyik pillanatban még hörög, másikban pedig kristálytisztán énekel. Én legalábbis egy hamis hangot nem hallottam, de erről még megkérdezem majd barátnőmet is, ehhez ő kicsit sokkal jobban ért. No mindegy, nem is ez a lényeg. Legközelebbi koncert várhatóan csak decemberben lesz, hacsak nem jön közbe valami (bárcsakbárcsakbárcsakbárcsak). Addig is ennyi voltam.

Campus 2012

Nos úgy alakult, hogy idén először részt tudtam venni a Debrecenben rendezett Campus fesztiválon. Mivel egész hetes bérletet vettem, így minden nap tiszteletet tettem, de így utólag visszatekintve valószínűleg jobban jártam volna, ha csak csütörtökön és szombaton veszek egy-egy napijegyet. No de kezdjük szépen sorban.

0. nap (szerda)

Nem is tudom, olyan este nyolcra érhettem ki a stadionhoz, ott találkoztam barátnőimmel meg az egyikük barátjával és négyesben indultunk meg a Dreher sátor felé, ahol egy számunkra ismeretlen banda fejezte be éppen a koncertjét. Beújítottunk a pultnál egy ice teat (mivel nem lehetett bevinni semmit) aztán beálltunk hátulra és vártuk, hogy elkezdődjön a the Grenma, ami miatt tulajdonképpen jöttünk. Lement az előző koncert, az emberek elszállingóztak a színpad elől, úgyhogy egy viszonylag jó helyet tudtunk kifogni úgy a negyedik sorban. Őszintén megvallva, én kb. két-három számot ismerek az együttestől, és ahogy az már csak lenni szokott, egyiket se játszották, amíg ott voltam. Ettől függetlenül a hangulat jó volt, az instrumentál egész tűrhető, és úgy a második szám után már Csongi hangja sem irritált annyira. Tekintettel léve arra, hogy busszal kellett hazamenjek, csak egy fél órát hallgattam meg a koncertből, aztán indultam is a buszmegálló felé. Persze ennyivel nincs vége, mivel kint már tombolt a vihar, zuhogott az eső, és az az 5 másodperc, amíg magamra varázsoltam a pulcsim, bőven elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzak. No nembaj, ez legyen a legnagyobb baj.

1. nap (csütörtök)

Kb. ötre, fél hatra érhettem ki és csatlakoztam a már Dreher sátorban lévő emberkékhez. A nonverse tartotta épp a koncertjét, az utolsó olyan három számot hallottam és azt kell mondjam, ez a banda tette rám az egyik legmélyebb benyomást, annak ellenére, hogy alig hallottam belőlük valamit. Az instrumentál egész jó volt, bár a basszer lehetett volna kicsit hangsúlyosabb is. Viszont abszolúte kárpótoltak az előadásukkal, ahogy végig tartották a kontaktot a közönséggel. A koncert végén barátnőm vett is tőlük egy pengetőt, mert miért ne. Ezek után átballagtunk a nagyszínpad elé, ahol már hangolt a PG csoport. Meglepően kevesek voltak, bár az is igaz, hogy ők nyitották a nagyszínpadot, de akkor is. Látszott, hogy az emberek nem mernek közelebb jönni, inkább a színpad körül álldogáltak, pedig bőven lett volna hely. Tőlük egy számot sem tudtam, csak halványan derengett, hogy igen, ezt már hallottam a színházban. Ennek ellenére nagyon tetszett, az instrumentálról lerítt, hogy egy tapasztalt együttesről van szó. Nagyon jó egyensúlyban voltak a hangszerek, és habár nem volt valami különleges vagy épp megkapó hangja az énekesnek, a szövegek ütöttek a hang helyett is. Szóval abszolút pozitív élmény volt. Ezek után volt egy kb. fél órás szabadidőnk, jobb híján lézengtünk a sátrak között, míg végül megint csak a Drehernél állapodtunk meg, ahol a Paddy and the Rats adott koncertet. Én már korábban hallottam tőlük jó pár számot, és tetszett is a dolog, viszont a többiek nem lelkesedtek a dologért, úgyhogy esélytelenné vált hogy bemenjünk a tömegbe tombolni kicsit. Persze utólag már nem csak én sajnáltam, hogy kihagytuk a pogósabb részét, de a zenét így is hallottam, szóval azt hiszem túlélem valahogy. Ezután jött az Alvin és a mókusok, ami pedig engem nem érdekelt túlzottan, úgyhogy mindenféle hezitálás nélkül kísérgettem barátnőmet, aki rosszul érezte magát. Miközben kint ültünk a kerósok ugratóján ízelítőt kaptunk Péterfy Boriékból is, aminek dettó nagyon örülök, mivel az utóbbi időben nagyon megszerettem a formációt. Külön öröm, hogy hallottam  a Vámpír című számot. Ezt követte egy újabb rövidke lézengés, majd beálltunk a nagyszínpad elé, ahol már a Quimby készülődött. Hát egyértelműen ez volt az este fénypontja, nagyon szeretem az együttest, és igaza volt barátnőmnek, élőben tényleg nagyot alakítanak. Eszméletlen volt a hangulat, és külön rátett egy lapáttal, hogy majd az összes számot ismertem, így plusz lelkesedéssel énekeltem a dalokat. Mikor véget ért a közel kétórás koncert második ráadása is még lézengtünk egy kicsit, majd édesanyám volt olyan kedves, hogy értem jött, így hamarosan már az ágyamban feküdve fájlalhattam a lábaimat és a torkomat. De persze megérte, bőven.

2. nap (péntek)

 Második nap hatra mentünk ki és a Roaddal indítottuk a napot. Őszintén megvallva, egy számot sem ismerek tőlük, de kárpótoltak azzal, hogy játszották az Afrikát, amit fejből fújt az egész közönség, még az olyanok is, mint én. Ettől eltekintve felkeltették a figyelmem, zeneileg nagyon ott vannak, és volt egy-két szám, amit szerintem megkeresek, mert mélyebb benyomást tettek rám (khm Részeg ének khm). Ezt a koncertet egy hosszú-hosszú üresjárat követte, szóval elnéztünk egy közeli kultúrhely felé, ahonnan egy-egy pohár sörrel tértünk vissza. Elbaromkodtunk a járda mellett üldögélve, majd egy jó óra múlva visszatértünk a stadionba. Elkaptam egy számot a Kiscsillagtól ahogy elhaladtunk a Telekom sátor mellett, majd meghallgattunk még kettőt a Magna Cum Laudétól is, akik épp a nagyszínpadon parádéztak. Ezek után a Dreher sátor felé vettük megint az irányt, ahol épp a Lord hangolt. A többiek leszavaztak, így ott maradtunk. Ők se ismertek egy számot se, de attól még elvoltak a számokra, én meg gondoltam egyet és elindultam a buszmegálló felé, így legalább biztos nem késtem le az utolsó buszt. Már amúgy is csak a Tankcsapda maradt volna, az pedig engem nem érdekelt különösebben, mivel már nem játsszák a régi számokat, mint pl. Agyarország és társai. Így ért korai véget a második nap, de nem zavart különösebben, mert lélekben én már réges rég a harmadik, utolsó napra készültem.

 3. nap (szombat)

És ezzel elérkezett az utolsó, egyben leginkább várt nap. Nyolc előtt egy kicsivel értem fel, szóval elkaptuk a Republicnak még a hangolását is. Lassan indult a koncert, legalábbis számomra, aki nem kimondott fan, de a végére előkerültek az igazi slágerszámok is, így már a közönséggel együtt énekeltem a Repül a bálnát vagy épp a Mézga család főcímdalát. Összességében jó kis előadást hoztak össze, megadta a nap alaphangulatát. Utána átvonultunk a már törzshelyünknek számító Dreherbe, ahol a Depresszió kezdte a koncertjét. Hátul álltunk és onnan hallgattuk őket, egyikünk sem ismerte kimondottan a bandát, viszont jó kis zenét játszottak, megvolt a feelingje. Ám nem sokáig maradtunk, én személy szerint már nem bírtam csak álldogálni, miközben csak az járt a fejemben, hogy nem lesz helyünk. Így hát fele csapatot otthagytuk és beálltunk a nagyszínpad elé, ahol a staffosok már nagyban rendezgették a színpadot a finn csellisták számára. Aztán elkezdődött. Apocalyptica. Alapból egyik kedvenc bandám közé tartozott, már abból is kiindulva, hogy kb. 4-5 éve ismerhetem őket. De a koncert után... Hát. Egyértelműen bekerült úgy az első 10-be, ha nem az első 5-be. Fantasztikusak voltak a srácok. Eszméletlen koncertet nyomtak le. Ahogy a három cselló felsírt, a dob pedig adta az egészhez az alapot. Profi előadás volt, erre nincs jobb szó. Ami pedig külön öröm volt, hogy végig tartották a kapcsolatot a közönséggel, a számok között beszéltek hozzánk, pár szót magyarul is elgagyogtak (Perttu eggyö-kettö-hááárom csello számolása felejthetetlen :3), a számok alatt is végig hergeltek minket, előadták magukat, csapkodták egymást a vonókkal, Paavo konkrétan megszexuálta a csellóját és egyszerűen nagyon aranyosak voltak. A számok pedig of course fantasztikusak voltak. Habár választhattak volna jobb énekest is a turnéra, de ettől eltekintve hibátlan volt az egész. Amit csak tudtam teli torokból énekeltem azzal a kevéske hangommal ami megmaradt a sok visítás meg üvöltés után. Nem volt sok helyünk, de azért egy lájtos headbang is belefért és azt hiszem a teljes extázisnál nincs jobb szó, amely leírta volna az állapotunkat. Azt pedig mondanom sem kell, hogy beleszerettem Perttuba :D
A koncert után lézengtünk egy cseppet, benéztünk a Dreherbe ahol épp a 30Y volt a soros, majd egy olyan 20 perces füvön üldögélés után lecsúsztam a nagy csúszdán is. Ezek után mikor beszálltam anya kocsijába... Hát le se lehetett lőni, annyira pörögtem.
Összességében: nem csupa pozitív élmény volt ez a négy nap, de a jó dolgok maximálisan felülírják az összes buktatót. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy rávettem magam a dologra, és valószínű, hogy jövőre is bepróbálkozom vele. Addig is... I don't care!