Jour 3 ~ Az első japán dal, amit valaha hallottál

Hűha, hát ez így elég nehéz lesz. Felteszem, hogy egy anime openingje kell legyen, mert animéket már jóval hamarabb is néztem, minthogy jrockot kezdtem volna hallgatni. Reflexből rávágnám, hogy a Pokémoné, aztán tudatosul, hogy azt gyerekként csak magyarul hallottam. Akkor mégis mi lehet... Sokat gondolkoztam, mert én első animémként a Kiddy Grade-t tartom számon, ám eszembe jutott, hogy anno az Inuyashát az RTL-en is vetítették, és nem-e lehet, hogy már hamarabb, mint az A+on. Rövid utánajárás után (ezer hála a wikipediának) sikerül rájönnöm, hogy tényleg az Inuyasha volt az első animém, így hát annak az első openingje:

Jour 2 ~ Az első japán dal, amit hallottál a kedvenc előadódtól

Még most is emlékszem, hogy tök véletlenül találtam rá, miközben egy jrockos oldalt nézegettem. Ez a PV volt legfelülre berakva, úgyhogy úgy gondoltam meghallgatom, már amúgy is régóta kíváncsi voltam erre a bandára. Mit ad Isten, utána három hétig éjjel-nappal ez ment, csak utána volt elég erőm abbahagyni és belehallgatni más számaiba is az együttesnek. Persze nem bántam meg a dolgot, és további pár hét elég volt hozzá, hogy a kedvencemmé nőjék ki magukat. Úgyhogy tulajdonképpen mondhatom, hogy ez a szám szerelem volt első hallásra, mai napig is külön kis helye van a szívemben, még ha nem is hallgatom már olyan gyakran.

Jour 1 ~ A kedvenc japán dalod

×Úgy döntöttem, hogy belekezdek egy dal kihívásba. Már régóta akartam egy ilyet, de most végre találtam egy szimpatikusat, úgyhogy megpróbálkozom vele.×

Nehéz kérdés, nincs kimondottan egy kedvencem, inkább 3-4 amelyiket ugyanannyira szeretek, és azok is időről-időre változnak. Úgyhogy legyen mondjuk a legutóbbi ilyen váltás:

254

Úgyhiszem ez a sors fintora, de pont ma egy hónapja írtam egy bejegyzést "Meg akarok halni." címmel. Hát nem pont erre gondoltam megint?! Elmehet most már mindenki a kibaszott picsába. 254 nap. Nem tudom hogy fogom kibírni, de jelenleg csak ez a tudat éltet. És hogy talán nem is kell kivárnom ezt a hosszú időt, hogy talán előtte is láthatom valamikor. Hátha. Vagy ha mégsem, nekem az is jó, de legalább akkor biztosan láthassam. Kérlek Istenem. Szépen kérlek...

Goodreads

Kiraktam az elérhetőségekhez a zsírúj goodreads-es profilomat is, szóval ott is lehet nyugodtan kontaktolni velem. Őszintén szólva, így már nincs plusz jelentősége a könyvlistámnak, itt, a blogon, de azért fent hagyom, hogy a jelentősebb könyvek külön ki legyenek emelve.
Köszöntem a figyelmet.

Mentsenek meg!

Én ezt nem fogom túlélni. Vége a nyárnak, elkezdődött az iskola. A szerencsésebbeknek csak szeptember harmadikán, de akik rosszabbul jártak, mint én is, azok már harmincadikán mehettek be a fülledt épületbe osztályozó vizsgát tenni. Amin végül is átmentek, az már más kérdés, hogy milyen jeggyel. És miután kellőképp elkeseredtek még szerencsétlenebbül járt vizsgázótársukkal, fiatalos lendülettel indultak meg egy kocsma felé, hogy sörbe fojtsák bánatukat. Mondhatom, ilyen jól sem indult még évem. Ezek után következett az évnyitó másodikán, amelyet is a templomban tartottak, melynek karzatán nyáron hihetetlen forróság van, pláne, ha az ember lánya kénytelen felvenni a bocskai felső részét is. Mert miért ne. És ha ez még nem okozna kellőképp kellemetlen izzadást és viszketést, akkor jöjjön tetejébe az, hogy a Jóisten úgy gondolta, hogy kárpótol a kellemetlen vizsga miatt, így őt ültette mellém. Őt. Akit utoljára a Campuson láttam, őt, aki idegesítően rövidre vágatta ezúttal a haját, őt, akinek közelről szemlélhettem meg az apró, szőke borostáját az arcán. Vagyis inkább borostakezdeményét, csak hogy ne essünk túlzásokba. Szóval egy hosszú, meleg órát kellett mellette töltenem a templom padjában kuporogva, úgy, hogy a másik oldalról a volt földrajztanárom mondta a magáét, arra számítva, hogy én figyelek rá, elvéve ezzel tőlem a lehetőséget, hogy megfelelő távolságban - vagy inkább közelségben? - legyek a másik padtársammal. Csodálatos volt. Ezt követte harmadikán a csendes nap, melyet egy unalmas osztályfőnöki órával indítottunk, hogy utána átvánszorogjunk egy templomba, ahol is az önkéntes segítők idegesítő lelkesedéssel instruáltak minket egy még idegesítőbb játék szabályaival kapcsolatban. Amit természetesen elvesztettünk, és amit természetesen ők nyertek meg. Az élet szép. És főleg igazságos, hát hogyne. A mai napom pedig... Már kezdésnek épp elég lenne az, hogy meg voltak tartva az órák. De persze ez nem elég, mert első órában az osztályfőnök nyilvánosan oltott le engem és kedves vizsgázótársam. Második órán rá kellett jönnöm, hogy semmire sem emlékszem a fizika anyagból, és hogy igencsak össze kéne szednem magam. Harmadik órán megismerkedhettem az új matematika tanárnőmmel, aki immár a faktot fogja tartani, és aki szintén képes volt pár szavával megkérdőjelezni az eddig szépen felépített terveimet. Negyedik órán megint csak az osztályfőnökömmel volt randink, aki ezúttal egy rövid összefoglalást íratott velünk a terveinkre vonatkozólag. Az ötödik óra is azzal a rádöbbenéssel telt, hogy én mindent, de mindent elfelejtettem a nyáron, és egyetlen szerencsém az volt, hogy az új anyagot mi már korábban vettük a volt franciatanárommal, így nem voltak különösebb nehézségeim. Hatodik órán végül azzal kellett szembesülnöm, hogy az a két embernek igencsak diplomatikusan nevezhető egyed, az évek múltán sem lett kevésbé irritáló. Mindezek után hazajöhettem, hogy egy rövid pihenő után újra visszamenjek a városba, ezúttal a próbám miatt. Melyen - a változatosság kedvéért - megint csak nem kíméltek minket, így újra hazaérve a fáradtság egy teljesen új szintjét tapasztalhatom meg.
Igen, az élet, főleg a sulis élet szép, csak épp kibaszott jól titkolja.