Éjfél tájon elcsendesül a kór, s tisztább percek álltak be nála.
Megismer mindenkit, atyját magához hívja, s kéri, hogy nyissa kis íróasztalkája fiókját.
- Találsz ott az imakönyvem alatt egy összehajtott levelet, öt fekete pecséttel.
Kőcserepy meglelte azt a mondott helyen és odavitte hozzá.
Vilma elvette tőle az iratot és két kezébe fogá.
- Ez az én végrendeletem...
- Végrendeleted! - sóhajta fel fájdalmas meglepetéssel a tanácsos.
- Ne félj - szólt a mindent félreértő beteg -, csak arról rendelkeztem, ami az enyim! Ruháimat, amiknek úgysem vennétek ti hasznát, hímzéseimet, hagytam az én kis lyánkámnak, aki nincsen többé, aki már azóta vár reám valahol.
- Más végrendeletet kell tennem. - Mert ez már nem ér semmit. - Osszátok ki ruháimat a szegény leánykák között, akik olyan jók voltak, hogy mindig köszöntek, ha velök találkoztam. - A kis ezüstperselyemben a megtakarított pénz van, névnap és ünnepélyek alkalmával kaptam azt mind, s félreraktam mind az én kis leánykám számára, hogy neki hagyhassak valamit. Arra sincs szüksége többé. Kerestessétek fel Szentirmán azt a kis parasztleányt, akinek egyszer egy idegen hölgy levelet adott az erdőben Szentirmay Katinka számára; adjátok neki ezt a pénzt; viselje magát jól és legyen boldog...
- Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán, részlet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése