Münyümünyü~

Ez félelmetes. Három másodperc volt, mégis közel négy órája folyamatosan pörgök miatta. Kezdem úgy érezni, hogy ez már úgy istenigazán függésnek számít. De most komolyan, épp csak rám pillantott egy furcsa tekintettel, mikor az orrom alatt elmotyogtam egy köszönést, hogy aztán a szám elé kapjam a kezem, amint mögé kerültem. Nem köszönt vissza, szerintem nem is esett le neki, hogy ki vagyok. De nem tud érdekelni. Rám nézett. Csakis rám. Egyetlen-egy pillanatig ugyan, de én jártam a fejében. Csak én. Ettől pedig vad öröm jár át, amelyet talán még nem is tapasztaltam eddig, csak egyszer, mikor egy másik illető intett nekem a buszról. De ez most... Több, mint amit el tudtam képzelni. Azon gondolkodom, hogy ha egy pillantásától ez történik, akkor mi lenne, ha mondjuk meg is szólítana? Nem merek belegondolni. Félek a választól.