Kezd lehűlni az idő, a hétvégére (vagyis már mára!) havat mondtak, de szerintem ebből azért nem lesz semmi. Bár meg kell hagyni, hogy a fővárosban már lehullott az első hó, ha nem is volt tartós. Mindezt úgy, hogy épp csak most köszöntött be a november. Néha elgondolkodom, hogy az, hogy már én is észlelem az évszakok alakulását a magam 16 évére alapozva, már igencsak jelenthet valamit. Talán az emberiségnek végre nem ártana összeszednie magát. Nem mintha engem zavarna, hogy korábban állt be a fagy, köztudottan tél párti voltam és maradok is mindig, és nem feltétlen csak az ünnepek miatt - bár meg kell hagyni, ez is közrejátszik. Számomra egy havas tájat nem tud felülírni semmi. Lehet egy trópusi tengerpart igazán szép, de akkor sem tudja felülmúlni egy északi tenger vagy éppen tó varázsát. A ragyogó jégcsapokat, melyek a fákon csüngenek alá a természet varázslatos díszeiként. A hótakaró csillogását, legyen az akár egy réten, erdőben, vagy épp egy város főterén. Nem tudok elképzelni se ennél fenségesebb látványt. A maga rideg bájával, számomra mindig is a tél lesz a legkedvesebb.
No meg persze az ünnepek. Ahogyan az emberek csordája áramlik be a templomba, a gyerekek karácsonyi műsora, és persze ő, akit minden évben vadul keresek a padsorok között. Mert számomra nincs is annál meghittebb ünnep, mint ha legalább csak láthatom őt Szenteste. Hogy úgy mondjam, ennek is megvan a maga varázsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése