Elveszve

Miért nem jön soha semmi össze?

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.
- Radnóti Miklós: Bájoló

Délelőttök a kádba'

Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás ♪♫

Sajnos ez nagyon így van. Pedig nem kéne.

No mindegy, nekem el kéne kezdeni tanulni. 4 nap múlva már érettségizem és eddig még bele se néztem a tételsorba, épp itt az ideje. Ha pedig vége lesz ennek a hajcihőnek és hivatalosan is érett leszek, nos... Akkor kezdődhet az  a tortúra, amelyet csak úgy neveznek, hogy nyár. Mit nekem önbecsülés, könyörgöm? Méltóság? Áh...

Szívemnek boldogsága, ha megcsókol az üveg szája

Hihetetlen, hogy egy ember ilyen szinten fel tud idegesíteni. Hogy legszívesebben ordítva, tombolva verném szét a tulajdon szobámat - jobb híján. De ugye azt mégse kéne, így viszont megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek egy jó üveg Jack Daniels és egy szál West Ice iránt. És ilyen, meg kell hagyni, nem gyakran van - mármint, hogy egy cigi kéne. A whiskey az más téma khm. De ez akkor is durva. Hogy van képe ilyet tenni ennyi év után?! Hogy csak egy embert? Egyetlen egyet? Ne mondja már, hogy a másik csoport annyival sokkal jobb nálunk. Akik még igazodni sem tudnak. Valószínű. Eszméletlenül feldühített ezzel a szemmel látható kivételezésével - megint. Alig várom már, hogy itt hagyjam ezt az egészet és a végén majd jól leosszam. Úristen, beteges örömet okoz már csak a gondolata is, hogy megmondhatom majd végre neki, hogy mit is gondolunk. És nem tehet majd semmit. Semmit az ég adta világon. Legyen már két év múlva...

S ha elhagyom én a földi világot,
ne hozzatok nekem virágot
A fejfámra majd az legyen írva,
egy jó pálinkát Jack Danielst locsolj a sírra

Kedvem támad, elkerül a bánat,
jól megnézem a pohár fenekét ♪♫

Vedd múzsámat, kit álma házadba visz

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
saz alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd – égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!
- Victor Hugo: Mert minden földi lélek (Szabó Lőrinc fordításában)

The Raven

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!
- Edgar Allan Poe: A Holló (Tóth Árpád fordításában)

Make me wanna die

Taste me, drink my soul
Show me all the things
That I shouldn't know
And there's a blue moon on the rise ♪♫

Cuba lunatica

!Mi Cuba, Cuba lunatica
Así te quiero como eres, Cuba mía!
!Mi Cuba, Cuba lunatica
Así te quiero como eres, Cuba mía!

Cuba...
Cuba linda...
Cuba lunatica...
!Mi Cuba, Cuba lunatica...
Así te quiero como eres, Cuba mía! ♪♫

I'm Not Jesus!

Dirty little secret,
Dirty little lies.
Say your prayers and comb your hair,
Save your soul tonight. ♪♫

Ain't afraid to die

Az út amelyen jártunk
immár semmivé lett
Mégis tovább haladok,
talán találkozhatok még veled

A tetején egy szelíd, lejtős dombnak,
a hó lassan alászáll
bennem pedig végleg tudatosul,
hogy nem érhetek el hozzád
A szobádban a kedvenc virágod most...

A tavalyi év utolsó havas napján
egy megmásíthatatlan ígéret tétetett
Mikor erre gondoltam, a hó csepegett kezeimből
ahogyan olvadni kezdett

A tetején egy szelíd, lejtős dombnak,
a hó lassan alászáll
bennem pedig végleg tudatosul,
hogy nem érhetek el hozzád
A szobádban a kedvenc virágod most...

Egyedül voltam az ablak mellett a havat bámulva,
az emléked járt a fejemben
Te egyszer csak megjelensz az üvegen keresztül
és az utolsó csókot rád lehelem

Hé... mosolyogj, ne sírj többé
Mostantól figyelni foglak örökké

A tetején egy szelíd, lejtős dombnak,
a hó lassan alászáll
bennem pedig végleg tudatosul,
hogy nem érhetek el hozzád
A szobádban a kedvenc virágod most...

A fény csendesen elhal a hófehér városban
Az utolsó évszak színeit láttad
A könnycseppek hullása, a valóság kegyetlen, nem igaz?
Az utolsó évszak színeit láttad

Talán a színeid a négy évszakkal együtt eltűnnek majd
A hó olvad, a sarki virágok szirmot bontanak

Láttad ahogyan lágyan elolvadnak a "színek"
Az év utolsó napján, amelyen a hó esett

(Egyetlen virág az utcasarkon Ahogy felnézek az égre, az utolsó hópehely a kezeimbe hullik)
- Dir en Grey: Ain't afriad to die (saját fordítás) ♪♫

Viharom Tavaszom

Minden mi belőlem maradt
Vérző sebekkel bőröm alatt
Szememben viharral
Szívemben tavasszal
várja,hogy el jöjjön az a nap ♪♫

Chou

Ahogy lehunyom szemeimet, az ajkaink közelednek egymáshoz
Amikor már majdnem összeérnek "Félek, fel akarlak falni"
Nem hallhatok többet ebből a gyönyörű hangból?
Egy cérnával húzott mérgezett tű "Mondd, hol szeretnéd, hogy leszúrjanak?"

Egy szerelemben csapdába esett pillangó vagyok
A pézsma illata nagyon erős, kellemetlen
A kedvességed körülfon, akár egy pók fonala
Ez nem szerelem, de akkor miért van az, hogy
Tartani szeretnélek, ha csak egyszer is

Egy szerelemben csapdába esett pillangó vagyok
Ma valami új születik
De egy rózsa kissé ravasz lehet
Nem minden pillangó áll meg egy virágnál?
Ez nem szerelem, de akkor miért van az, hogy
El akarom hinni a hazugságaid

Egy tiszavirág életű lét, egy mulandó szerelem, semmi vesztenivalóm nincs
Hiába tudom, hogy nem kéne megtennem, tovább játszok a fonállal a macska bölcsője felett

Mint ahogy este tartottál,
Még mindig nem mondhatom el
"Ne tégy hasztalanul boldoggá a romlatlan mosolyaiddal"
Ahogy holnap, úgy holnapután, azt akarom, hogy te tarts

Egy szerelemben csapdába esett pillangó vagyok
Úgy teszek, mintha nem venném észre a maradványait a többi lánynak
Még ha nem is tudunk találkozni, még ha te csak játszol is, én boldog vagyok
Ez még nem szerelem, de akkor miért van az, hogy
Elkeseredettnek érzem magam, mikor elhajítasz

Egy szerelemben csapdába esett pillangó vagyok
Nem számít mennyire szenvedek, nem mehetek el
A pontig amit éppen kimondtam
Te szédítettél
Ez nem szerelem, nem szerelem
Csak ahogy elképzeltelek téged

Ha ezt nevezed szenvedésnek, akkor nem viszolygok tőle
A fájdalom és a rosszakarat nem ugyanaz
Hiába tudom, hogy nem kéne megtennem, folytatom a kötéltáncot egy fonalon

Zuhanok, bár már keresztül vittem
Nem számít hova megyek, a pokol megvár
De ez jó, jobb szeretem ezt, mint az egyedüllétet
Üldözni foglak Bármerre zuhanunk én követlek Hajszolom az illatod

Két csapdát állítottak fel, "pézsma" és "pókháló"
Még mindig egyedül, még mindig egyedül. Noha nem tudok semmit, te magadba szívsz
- Acid Black Cherry: Chou (saját fordítás) ♪♫

Resonance

Hiába kaptam meg, még mindig elégedetlen vagyok, elhagyatott újra,
a függönyt levágták és lehullott, a harang minden zavar nélkül szól!

Mennyit fogok még lopni, mielőtt megelégednék? Nem tudom megjósolni...
Meg fogom mondani a visszatérésed okát, neked, ki bizonytalannak látszol

A szabadság egy andalító, homályos dolog, mint egy káprázat,
egy korlátok nélküli, lehetetlen dolog, melybe mélységesen beleszerettem

Ebben az elzárt világban nincs olyan, hogy tökéletesség,
ezért fogadd el ezt a választott, elengedhetetlen ellenállást

Az, amit én kaptam, két mosolygó arc,
egy bájos, rút csapdával kezdve és folytatva a bujkálásig

A szabadság egy andalító, homályos dolog, mint egy káprázat,
egy korlátok nélküli, lehetetlen dolog, melybe mélységesen beleszerettem

Ebben az elzárt világban nincs olyan, hogy tökéletesség,
ezért fogadd el ezt a választott, elengedhetetlen ellenállást,
az apró lehetőség a rácsok mögött található,
a nyugalomban, ami bekerít, mintha elfogtak volna
- Exist Trace: Resonance (saját fordítás) ♪♫

Des Contraires

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tûzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánal vad láz diderget;
Hazám földjén is számûzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körûl sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó
éjszakát;
Várom, senkitõl örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megõrzök s mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.

Ajánlás

Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom a pályabéremet
Mert befogad s kitaszít a világ.
- François Villon: Ellentétek balladája (Szabó Lőrinc fordításában)

Mushi ~ Mellőzőtten

kokoro ga tozashite ima ni mo kuzureochiru
namida wo koroshite sakebu hibi yo
kokoro ga nokoshita shinjiru imi no tsuyosa wo
watashi wo koroshita watashi kokoro ♪♫

Fleur

Un simple regard posé sur une fleur et voilà une journée remplie de bonheur.
- Céline Blondeau

Karácsony

...mostanában az emberek a szeretetet kezdték el isteníteni, nem pedig Istent szeretni...
- a karácsonyi istentisztelet legigazabb mondata

Keljen szárnyra...

- Az ember nem arra született, hogy láncokat viseljen, hanem arra, hogy kitárja szárnyait! Nem akarok csúszómászó embert! Legyen a lárvából pillangó. Változzék a föld férge élő virággá és keljen szárnyra. Azt akarom, hogy...
- Victor Hugo: Kilencvenhárom, részlet

Vihar

- Mert vihar van. A vihar mindig tudja, mit csinál. Egy villámsújtott tölgyért cserébe hány erdőt frissít föl? A civilizációt pestis pusztította, ez a zivatar kifújta belőle a mérget. Lehet, hogy a vihar válogatás nélkül dönt és pusztít. Hogy is lehetne másképpen? Nehéz tisztogatás a feladata. A fertő borzalmát látva érthető, hogy türelmetlenül tombol.
- Victor Hugo: Kilencvenhárom, részlet

A kalózok szeretője

Jennynek hívták, szőke volt és éhes,
s a szállodában üveget mosott,
hol elhamarkodott szeretkezések
szagát árasztották a bútorok.
S mikor szitkokkal teltek meg az éjek,
s csiklandott ringyók részeg sikolyával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S ha ágyazni ment, mert már a párok vártak,
vagy hajnaltájt meleg vizet hozott:
megtörtént néha, hogy egy vendég vasárnap
markába titkon egy dénárt nyomott.
Ilyenkor mindig némán megköszönte
alázatosan vézna mosolyával,
és a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

És éjjel, ha kiment a folyosóra,
egy-egy éhes hím gyakran rálesett,
ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra
teperte le: s ő mindent engedett.
S mikor a férfi vállait harapta,
s mellét kereste borgőzös szájával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S egy délben zaj támadt a tengerparton,
s találgatták mindnyájan az okát,
de ő felkacagott az utcasarkon,
és még otthon is nevetett tovább.
S hogy mosogatni hívták a konyhába,
a tányérokat eltolta karjával -
és a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S mikor félreverték a vészharangot,
s a kikötőben üvöltött a nép,
ő lassan elfütyült egy hosszú tangót
és hófehérre mosta a kezét,
s új ruhájában a párkányra hágott,
s a tengert nézte gonosz mosolyával,
hol a város előtt egy hajó állott,
nyolc ágyúval és tizenhét vitorlával.

S a hajó nyolc ágyúval lőni kezdte
rőt bombákkal akkor a várfalat,
és nem maradt, mikor leszállt az este,
kastély a várban s ház a vár alatt,
ledőlt a bazár, a fárosz és a zárda,
s a bronzoszlop a helytartó szobrával,
és nem maradt, csupán egy piszkos szálló
nyolc ággyal és tizenhét utcalánnyal.

De ő még mindig az ablaknál állott,
s az éjszakába egy dalt énekelt,
és reggel a matróznép partraszállott,
és minden embert sorra láncra vert.
És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

S a tengerparton aznap alkonyatra
minden fán ötven ember lebegett,
és szemüket a héják csőre marta,
mint lógombócot éhes verebek.
S a hajó, míg a hullák rút farával
halotti táncot járt az est szele,
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
eltűnt vele.
- François Villon: Ballada a kalózok szeretőjéről (Faludy György fordításában)

Lonely day

Such a lonely day
And it's mine
The most loneliest day of my life

And if you go,
I wanna go with you
And if you die,
I wanna die with you
Take your hand and walk away ♪♫