Campus 2013 - 0. nap (szerda)

Nos arra jutottam, hogy idén napokra bontva írok rövid kis összefoglalókat a fesztiválról, tavaly ugyanis nagyon hosszú volt leírni mint a négy nap élménybeszámolóját. Úgyhogy kezdjük is július 17-ével, amikor is 14:00 órakor megnyitotta kapuit az idei Campus Fesztivál. Jej!
Miután kínkeserves sorban állás után bejutottunk a fesztivál területére egy rövid üldögélést és egymást-bevárást követően elindultunk, hogy felfedezzük az új helyszínt, illetve hogy felhúzzuk a sátrakat. Mondanom se kell, az első öt percben világossá vált, hogy itt bizony még el fogunk tévedni párszor, pedig még a nagyobb része a területnek le volt zárva - lévén csak nulladik nap.
Az építkezést követően bejártuk rendesen a környéket, majd ettünk pár falatot és elindultunk keresni egy nemzeti dohányboltot. Persze rossz irányba, úgyhogy egy jó órás séta után visszajutottunk a kezdőponthoz, majd miután találkoztunk a többiekkel, immár megsokasodva indultunk meg a coop felé hogy bevásároljunk kicsit és alapozzunk a Békás-tavon. Elfogyott egy üveg vodka és két üveg bor, úgyhogy a hangulatleírásokat innentől kihagynám, eléggé egyértelmű a dolog. A tavon még több emberrel találkoztunk majd kilenc óra körül -egy rövid kitérés után a Üvegtigrisbe - visszaindultunk. Gyors le- és felpakolás, egy pizzarendelés és be is vetettük magunkat a tömegbe. Az egyetlen koncert ami ma érdekelt a Supernem volt, ám végül úgy jött ki a lépés, hogy kihagytam, ezzel feleslegessé téve a délutáni itthoni hangolódást. Utólag nagyon bánom és átkozom magam, hogy megint engedtem, hogy sodorjanak a többiek. Olyan éjfél lehetett, amikor visszamentünk és rá kellett jönnünk, hogy igencsak nagy a punnyadás, a koncerteknek már vége és csak Dj Tente maradt egyedül a Vitéz László Pódiumnál. Megpróbáltunk kicsit hm.. oldódni de miután rájöttünk, hogy nem megy, átmentünk a kísértetház elé, ahol spontán diszkó alakult. Persze addigra már páran teljesen kijózanodtunk, úgyhogy a részeg plafontartás se vonzott annyira.Végül olyan egy körül kezdett javulni a hangulat, ám nem sokkal utána a fiúk egy jelentős része egyszerűen hazaindult, mondván, hogy már nincs semmi. Hát erre mit lehet mondani, jó. Mi ahányan maradtunk még visszamentünk ugyan, de hamar elment a többiek kedve az egésztől és kettő körül kijelentették, hogy ők most lefekszenek. Ezzel se lehet sok mindent kezdeni, úgyhogy visszavánszorogtunk a kempingbe, előkotortuk a hálózsákokat, beállítottuk az ébresztőket négyre, majd ledőltünk. Az alvás persze nem volt olyan egyszerű a másik 100 kempingessel körülöttünk, de legalább el tudtunk nyúlni végre. Aztán negyed ötkor felkeltünk és ketten elindultunk a vilimegálló felé, hogy hazainduljunk. Persze a vili csak fél óra múlva jött, de ez a legkevesebb. Sikeresen feljutottunk a városba, ahonnan tovább is indultunk hazafelé - és meglepődve tapasztaltam, hogy bizony már hajnali ötkor is vannak a buszokon rendesen. Háromnegyed hatra hazaértem és miután magamba döntöttem egy liter vizet, végre lefeküdtem aludni a puha ágyacskámba. Most pedig itt ülök, gépelek, és gondolatban már a délutánban járok. Ma este Paddy!!

Campus 2012

Nos úgy alakult, hogy idén először részt tudtam venni a Debrecenben rendezett Campus fesztiválon. Mivel egész hetes bérletet vettem, így minden nap tiszteletet tettem, de így utólag visszatekintve valószínűleg jobban jártam volna, ha csak csütörtökön és szombaton veszek egy-egy napijegyet. No de kezdjük szépen sorban.

0. nap (szerda)

Nem is tudom, olyan este nyolcra érhettem ki a stadionhoz, ott találkoztam barátnőimmel meg az egyikük barátjával és négyesben indultunk meg a Dreher sátor felé, ahol egy számunkra ismeretlen banda fejezte be éppen a koncertjét. Beújítottunk a pultnál egy ice teat (mivel nem lehetett bevinni semmit) aztán beálltunk hátulra és vártuk, hogy elkezdődjön a the Grenma, ami miatt tulajdonképpen jöttünk. Lement az előző koncert, az emberek elszállingóztak a színpad elől, úgyhogy egy viszonylag jó helyet tudtunk kifogni úgy a negyedik sorban. Őszintén megvallva, én kb. két-három számot ismerek az együttestől, és ahogy az már csak lenni szokott, egyiket se játszották, amíg ott voltam. Ettől függetlenül a hangulat jó volt, az instrumentál egész tűrhető, és úgy a második szám után már Csongi hangja sem irritált annyira. Tekintettel léve arra, hogy busszal kellett hazamenjek, csak egy fél órát hallgattam meg a koncertből, aztán indultam is a buszmegálló felé. Persze ennyivel nincs vége, mivel kint már tombolt a vihar, zuhogott az eső, és az az 5 másodperc, amíg magamra varázsoltam a pulcsim, bőven elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzak. No nembaj, ez legyen a legnagyobb baj.

1. nap (csütörtök)

Kb. ötre, fél hatra érhettem ki és csatlakoztam a már Dreher sátorban lévő emberkékhez. A nonverse tartotta épp a koncertjét, az utolsó olyan három számot hallottam és azt kell mondjam, ez a banda tette rám az egyik legmélyebb benyomást, annak ellenére, hogy alig hallottam belőlük valamit. Az instrumentál egész jó volt, bár a basszer lehetett volna kicsit hangsúlyosabb is. Viszont abszolúte kárpótoltak az előadásukkal, ahogy végig tartották a kontaktot a közönséggel. A koncert végén barátnőm vett is tőlük egy pengetőt, mert miért ne. Ezek után átballagtunk a nagyszínpad elé, ahol már hangolt a PG csoport. Meglepően kevesek voltak, bár az is igaz, hogy ők nyitották a nagyszínpadot, de akkor is. Látszott, hogy az emberek nem mernek közelebb jönni, inkább a színpad körül álldogáltak, pedig bőven lett volna hely. Tőlük egy számot sem tudtam, csak halványan derengett, hogy igen, ezt már hallottam a színházban. Ennek ellenére nagyon tetszett, az instrumentálról lerítt, hogy egy tapasztalt együttesről van szó. Nagyon jó egyensúlyban voltak a hangszerek, és habár nem volt valami különleges vagy épp megkapó hangja az énekesnek, a szövegek ütöttek a hang helyett is. Szóval abszolút pozitív élmény volt. Ezek után volt egy kb. fél órás szabadidőnk, jobb híján lézengtünk a sátrak között, míg végül megint csak a Drehernél állapodtunk meg, ahol a Paddy and the Rats adott koncertet. Én már korábban hallottam tőlük jó pár számot, és tetszett is a dolog, viszont a többiek nem lelkesedtek a dologért, úgyhogy esélytelenné vált hogy bemenjünk a tömegbe tombolni kicsit. Persze utólag már nem csak én sajnáltam, hogy kihagytuk a pogósabb részét, de a zenét így is hallottam, szóval azt hiszem túlélem valahogy. Ezután jött az Alvin és a mókusok, ami pedig engem nem érdekelt túlzottan, úgyhogy mindenféle hezitálás nélkül kísérgettem barátnőmet, aki rosszul érezte magát. Miközben kint ültünk a kerósok ugratóján ízelítőt kaptunk Péterfy Boriékból is, aminek dettó nagyon örülök, mivel az utóbbi időben nagyon megszerettem a formációt. Külön öröm, hogy hallottam  a Vámpír című számot. Ezt követte egy újabb rövidke lézengés, majd beálltunk a nagyszínpad elé, ahol már a Quimby készülődött. Hát egyértelműen ez volt az este fénypontja, nagyon szeretem az együttest, és igaza volt barátnőmnek, élőben tényleg nagyot alakítanak. Eszméletlen volt a hangulat, és külön rátett egy lapáttal, hogy majd az összes számot ismertem, így plusz lelkesedéssel énekeltem a dalokat. Mikor véget ért a közel kétórás koncert második ráadása is még lézengtünk egy kicsit, majd édesanyám volt olyan kedves, hogy értem jött, így hamarosan már az ágyamban feküdve fájlalhattam a lábaimat és a torkomat. De persze megérte, bőven.

2. nap (péntek)

 Második nap hatra mentünk ki és a Roaddal indítottuk a napot. Őszintén megvallva, egy számot sem ismerek tőlük, de kárpótoltak azzal, hogy játszották az Afrikát, amit fejből fújt az egész közönség, még az olyanok is, mint én. Ettől eltekintve felkeltették a figyelmem, zeneileg nagyon ott vannak, és volt egy-két szám, amit szerintem megkeresek, mert mélyebb benyomást tettek rám (khm Részeg ének khm). Ezt a koncertet egy hosszú-hosszú üresjárat követte, szóval elnéztünk egy közeli kultúrhely felé, ahonnan egy-egy pohár sörrel tértünk vissza. Elbaromkodtunk a járda mellett üldögélve, majd egy jó óra múlva visszatértünk a stadionba. Elkaptam egy számot a Kiscsillagtól ahogy elhaladtunk a Telekom sátor mellett, majd meghallgattunk még kettőt a Magna Cum Laudétól is, akik épp a nagyszínpadon parádéztak. Ezek után a Dreher sátor felé vettük megint az irányt, ahol épp a Lord hangolt. A többiek leszavaztak, így ott maradtunk. Ők se ismertek egy számot se, de attól még elvoltak a számokra, én meg gondoltam egyet és elindultam a buszmegálló felé, így legalább biztos nem késtem le az utolsó buszt. Már amúgy is csak a Tankcsapda maradt volna, az pedig engem nem érdekelt különösebben, mivel már nem játsszák a régi számokat, mint pl. Agyarország és társai. Így ért korai véget a második nap, de nem zavart különösebben, mert lélekben én már réges rég a harmadik, utolsó napra készültem.

 3. nap (szombat)

És ezzel elérkezett az utolsó, egyben leginkább várt nap. Nyolc előtt egy kicsivel értem fel, szóval elkaptuk a Republicnak még a hangolását is. Lassan indult a koncert, legalábbis számomra, aki nem kimondott fan, de a végére előkerültek az igazi slágerszámok is, így már a közönséggel együtt énekeltem a Repül a bálnát vagy épp a Mézga család főcímdalát. Összességében jó kis előadást hoztak össze, megadta a nap alaphangulatát. Utána átvonultunk a már törzshelyünknek számító Dreherbe, ahol a Depresszió kezdte a koncertjét. Hátul álltunk és onnan hallgattuk őket, egyikünk sem ismerte kimondottan a bandát, viszont jó kis zenét játszottak, megvolt a feelingje. Ám nem sokáig maradtunk, én személy szerint már nem bírtam csak álldogálni, miközben csak az járt a fejemben, hogy nem lesz helyünk. Így hát fele csapatot otthagytuk és beálltunk a nagyszínpad elé, ahol a staffosok már nagyban rendezgették a színpadot a finn csellisták számára. Aztán elkezdődött. Apocalyptica. Alapból egyik kedvenc bandám közé tartozott, már abból is kiindulva, hogy kb. 4-5 éve ismerhetem őket. De a koncert után... Hát. Egyértelműen bekerült úgy az első 10-be, ha nem az első 5-be. Fantasztikusak voltak a srácok. Eszméletlen koncertet nyomtak le. Ahogy a három cselló felsírt, a dob pedig adta az egészhez az alapot. Profi előadás volt, erre nincs jobb szó. Ami pedig külön öröm volt, hogy végig tartották a kapcsolatot a közönséggel, a számok között beszéltek hozzánk, pár szót magyarul is elgagyogtak (Perttu eggyö-kettö-hááárom csello számolása felejthetetlen :3), a számok alatt is végig hergeltek minket, előadták magukat, csapkodták egymást a vonókkal, Paavo konkrétan megszexuálta a csellóját és egyszerűen nagyon aranyosak voltak. A számok pedig of course fantasztikusak voltak. Habár választhattak volna jobb énekest is a turnéra, de ettől eltekintve hibátlan volt az egész. Amit csak tudtam teli torokból énekeltem azzal a kevéske hangommal ami megmaradt a sok visítás meg üvöltés után. Nem volt sok helyünk, de azért egy lájtos headbang is belefért és azt hiszem a teljes extázisnál nincs jobb szó, amely leírta volna az állapotunkat. Azt pedig mondanom sem kell, hogy beleszerettem Perttuba :D
A koncert után lézengtünk egy cseppet, benéztünk a Dreherbe ahol épp a 30Y volt a soros, majd egy olyan 20 perces füvön üldögélés után lecsúsztam a nagy csúszdán is. Ezek után mikor beszálltam anya kocsijába... Hát le se lehetett lőni, annyira pörögtem.
Összességében: nem csupa pozitív élmény volt ez a négy nap, de a jó dolgok maximálisan felülírják az összes buktatót. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy rávettem magam a dologra, és valószínű, hogy jövőre is bepróbálkozom vele. Addig is... I don't care!